szerencseszám sorsolás





Az oldal megtekintéséhez Adobe Flash Player 9 vagy újabb szükséges,
valamint a JavaScript futtatását engedélyezni kell a böngészőben.



Az ember valószínűleg már a kezdetektől fogva kutatta, fürkészte a jövőt, és próbált választ kapni abból a szférából, ahonnan egészen bizonyosat mindig is csak kevés kiválasztott tudhatott meg. Így volt, és így van ez a szerencsével is. A materialisták véletlennek tartják, a római hitvilágban Fortuna istennőnek tulajdonították azt, ha valaki szerencsés volt. A hinduknál pedig Laksmi istennőtől, Visnu hitvesétől függött minden létező szerencséje. De a szerencse dolgát az ezoterikus tudományok; így az asztrológia, numerológia és a Tarot kártyajóslás is évezredek óta vizsgálja. Az asztrológiában elsősorban a Jupiter kozmikus és lokális elhelyezkedése ad fontos információkat egy egyén vagy akár egy egész ország szerencséjéről, a tapasztalatok alapján meglehetősen pontosan. A számmisztikában pedig már kezdő fokon is mindenki tud valamit a 21-es számnak tulajdonított szerencse okáról, ugyanúgy mint arról, hogy kinek szerencsés illetve szerencsétlen a babonás 13-as szám. Ennek kiderítéséhez természetesen már mélyebb numerológiai tudás szükséges.

A Deep10 szerencseszám-sorsoló 1 és 99 közötti számokból fog Önnek számot sorsolni. Veheti ezt játéknak is, például sorsoltathat magának egy nap több számot is, és akár megteheti ezeket bármilyen szerencsejátékon. De ha elmélyült tudatállapotban ül le a számítógép elé, és belső óhajtól vezérelve egy fontos és egyértelmű jelet, üzenetet vár, akkor Ön bizonyos lehet benne, hogy ezt meg is fogja kapni egy szám formájában! A kapott számon meditálva rá fog jönni, hogy mit jelent ez az Ön számára. Szinte bizonyosra veheti, hogy az így kisorsolt szám hamarosan ismét fölbukkan valamilyen formában. Legyen bátor, és kövesse a jelet, talán éppen Fortuna istennő fogja vezetni az útján...